Csatlakozás

A Magyar Evangéliumi Gyülekezetek Egyháza egyfajta ernyőszervezet, mely nyitott arra, hogy már meglévő gyülekezeteket, közösségeket tagjaivá fogadjon.

A csatlakozás feltétele – egyebek mellett-, a MEGyE Hitvallásával való teljes egyetértés, egyéb kérdésekben való összeférhetőség a Szentírás hagyományos értelmezése alapján, továbbá az Egyház Alapszabályának elfogadása (A csatlakozás feltételeit és rendjét a MEGyE Alapszabálya tartalmazza.)

A csatlakozó gyülekezet(ek) a többivel – a MEGyE alapszabályában meghatározott módon azonos jogokat élveznek, és az Egyház önálló jogi személyiségű szervezeti egységei lesznek*. Az Egyház gyülekezete akkor válik jogi személlyé, ha az MEGyE Elnöksége az alapítást, illetve csatlakozást jóváhagyta és az Egyház képviselői bejelentették a változást az illetékes eljáró bíróságon, és a bíróság bejegyezte a változást (jelenleg Fővárosi Törvényszék).

* A gyülekezetek az Egyháztól függetlenek gazdálkodásuk, és működésük tekintetében egyaránt.

Köszönjük érdeklődését! Kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi üzenőfalon keresztül, ha a csatlakozással kapcsolatos kérdése van.

10 + 12 =

MEGYE
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.