MEGYE Nap! 2023. október 15-én 9 órától Ercsiben

Jelentkezés az ESEMÉNYEK oldalon!

SZJA egyházi 1%. MEGYE Technikai szám: 2350. Felajánlását köszönjük!

Magyar Evangéliumi Gyülekezetek Egyháza

Egyházunk protestáns, evangéliumi (evangelikál) alapokon építkező közösség, vallási felekezet. Gyülekezeteink egymástól anyagilag függetlenül működnek különböző fővárosi és vidéki településeken. Egyházunkat elsősorban az Isten igéje szülte “testnek” organizmusnak és nem egy intézménynek tekintjük. 

Miért MEGYE?

Mindig izgatott örömmel figyeltem a Krisztus-követők sokszínűségét és csodáltam azt, ahogy kulturális és személyiségbeli különbségeink felett is összeköt bennünket Isten megváltó szeretete és életrevaló üzenete. a Biblia! Erre a sokszínű egységre találtam rá a Magyar Evangéliumi Gyülekezetek Egyházában. Minden gyülekezetünkben kicsit másképp folyik az istentisztelet, de ugyanaz a Vezetőnk és Urunk: Jézus Krisztus, ezért igazán el- és befogadjuk, segítjük, szeretjük egymást.

Szövetségünkben kölönleges az, hogy a MEGyÉ-ben a gyülekezeteknek van egyháza és nem az egyháznak gyülekezetei. A helyi gyülekezetek tagjai – felismerve a közös szolgálat szépségét és szükségességét – összefogtunk , hogy közös küldetésünket (Mt 28:19-20) jobban betölthessük! A szervezet tehát SZOLGÁLJA (és nem irányítja) a gyülekezeteket küldetésük betöltésében.
Remélem, hogy hamarosan találkozhatunk, hogy mindezt személyesen is átélhesd közöttünk! Várunk szeretteiddel és barátaiddal együtt!

Üdvözlettel,
Győri Máté, elnök

Gyülekezeteink

Agóra Corvin

2000 Szentendre, aradi u. 2.
agoracorvin@megye.org

tovább »

Veszprémi EKGY

8225 Szentkirályszabadja, Erkel Ferenc u. 16.
ekgy@megye.org

tovább »

Szegletkő

6725 Szeged, szivárvány u. 10/a
szegletko@megye.org

tovább »

Agóra Gellért

2049 diósd, ifjúság út 9.
agoragellert@megye.org

tovább »

Sarokkő

1119 Budapest, etele út 55. Kelenföldi Montázs Központ
sarokko@megye.org

tovább »

ZSEGY

2116 Zsámbok, hunyadi u. 28.
zsegy@megye.org

tovább »

Új élet biblia gyülekezet budapest

1061 budapest, paulay E. u. 22-24.

tovább »

Lábnyomunk

Pál apostol egyik levelében arra figyelmeztet, hogy Krisztus Jézusban csak a „szeretet által munkálkodó hitnek” van értéke (Pál levele a galatákhoz 5,6). Az egyik közös pont, ami összeköt bennünket a Magyar Evangéliumi Gyülekezetek Egyházában (MEGYE), hogy közösségeinket ez a fajta szeretetre alapozott hit hozta létre és tartja működésben.

Miben nyilvánul meg ez az egyházunkban?
A MEGyÉ-ben osztjuk azt a törekvést, hogy életünkben minél hitelesebb módon mutassuk be a Krisztusba vetett hitünket, és ebből fakadóan a környezetünkben minél kézzelfoghatóbb legyen Isten királyságáról szóló örömhír mindenki számára.

Életképek

Kapcsolat

Magyar Evangéliumi Gyülekezetek Egyháza

 

2451 Ercsi, Hadak útja 38.
e-mail: info@megye.org
telefonszám: +36 99 123 4567

adószám: 18911163-1-07
technikai szám: 2350
szervezet nyilvántartási száma: 01-09-0000197